Dobrev Klára irgalmatlanul kiakadt, hogy Orbánék május 1-től kisgyerekes családokat akarnak kilakoltatni (+videó)

A DK a mai napon törvényjavaslatot nyújt be a Parlament elé.

Mint arról a Nyugati Fény is beszámolt: április végével lejárt a kilakoltatási moratórium, vagyis május 1-től újra felpörgetik a kényszer-kilakoltatásokat, köztük a kisgyermekes családokat sem fogja kímélni a „családok évéről” hazudozó rezsim.

Dobrev Klára keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: holnaptól újra naponta fogunk látni „olyan jeleneteket, ahol rendőrök ráncigálnak ki zokogó embereket, időseket, kisgyermekes családokat azokból a lakásokból, amelyekben eddig éltek”.

A DK európai listavezetője felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy csak az utóbbi öt évben megháromszorozódott a kilakoltatások száma, tavaly pedig minden nap kilenc család veszítette el az otthonát.

Az Orbán-kormány nemcsak eltűri ezt a helyzetet, hanem aktívan közreműködik abban, hogy családok ezrei ilyen helyzetbe kerüljenek – jelentette ki.

A kilakoltatásra várók között akár 3-4 ezer olyan család is lehet, amely eddig önkormányzati vagy állami lakásban élt. Az állam tehát még azt a minimális védelmet sem adja meg nekik, hogy fedél legyen a fejük felett – fogalmazott.

A Demokratikus Koalíció ezért a mai napon törvényjavaslatot nyújt be a Parlament elé, amely megtiltja, hogy kisgyerekes családokat elhelyezés nélkül az utcára rakhassanak, mert ilyen a XXI. század európai Magyarországán nem létezhet – közölte Dobrev Klára.

Nagyon remélem, hogy a fideszes többség átgondolja, és megszavazza a DK javaslatát – tette hozzá.

Videó:


.

Valódi Hírek