Rendkívüli: Indoklás nélkül leszedik a HVG összes plakátját az utcáról

Negyvenéves hagyományt nyírnak ki.

A hvg.hu szerdán délután arról számolt be, hogy minden előzetes jel nélkül a Mahir Cityposter Kft. azonnali hatállyal felmondta a HVG Kiadó Zrt.-vel fennálló, a HVG hetilap címlapjairól készített plakátok kihelyezéséről szóló,

nem felbontható szerződést.

Azzal „indokolták” a lépést, hogy a Mahir nem tud teljes mértékben eleget tenni vállalt kötelezettségeinek, nem képes garantálni a teljes darabszám megjelenítését, ezért a szerződés értelmében nem lesz jogosult hirdetési díjra, ez pedig nem szolgálja a cég érdekeit.

A HVG döbbenten áll az eset előtt. Hozzátetták: egy régi hagyomány szakad most meg, ugyanis eddig

40 éve minden héten

megjelentek az oszlopokon a címlapok.

Ez itt egy korábbi HVG-plakát, az ehetin pedig Rogán Cecília szerepelt volna, de az már nem kerül ki.

A HVG perelni fogja a Mahirt, amelynek döntését szerintük a Mészáros Lőrinc ügyvédjéhez köthető cég vezetésében és/vagy tulajdonosi körében és/vagy egy ennél is befolyásosabb szinten hozhatták meg.

A Nyugati Fény kifejezi szolidaritását a HVG szerkesztőségével a sajtószabadságot korlátozó újabb hatalmi lépés miatt.

Valódi Hírek