Bizniszel a NER: Egy hatvanéves nőnél landolt először a TV2

Strómanok földje.

Egy hatvan év körüli, cinkotai üzletasszonynak, F. Sándornénak, illetve az ő cégének, a BusinessHelp Kft.-nek adhatta el a TV2-t Andy Vajna 2016-ban — számolt be a G7.

Nem szokványos üzlet volt, az új tulajdonost annak ellenére nem jegyezték be, hogy 2016 és 2018 között közel 20 milliárd forintot fizetett a TV2-t birtokló cégnek:

A pénzt előlegként fizette ki.

A BusinessHelp Kft. hivatalosan csak az elmúlt napokban tűnt fel a TV2 körül, egészen pontosan a csatornát birtokló egyik cég tulajdonosaként. A nemrég elhunyt Andy Vajna nem közvetlenül birtokolta a tévét, hanem egy céghálón keresztül. Ebből az utolsó a Magyar Broadcasting Co. Zrt. (MBC), amely közvetlenül tartotta a kezében a TV2-t működtető vállalkozás részvényeit.

És itt jön a csavar: A BusinessHelp Kft. pedig az MBC-ben jegyzett le egy darab részvényt két héttel ezelőtt. Bár ezzel a cég csak minimális, 0,02 százalékos részesedést szerzett, mégis komoly jogokra tett szert: addig, amíg a MBC osztaléka nem éri el a 21 milliárd forintot,

csak ők vehetnek ki pénzt a vállalatból.

A G7 szerint a BusinessHelp Kft. a TV2 megvásárlására szánt összeget kölcsönkaphatta valakitől. Egészen pontosan az adott előleggel párhuzamosan egy kapott előleg is megjelent a könyveikben.

A lap úgy tudja, a BusinessHelp Kft.-t Andy Vajna halála előtt néhány nappal a Takarékbankos Vida József jobbkeze, Fári Ádám vásárolta meg,

aki Mészáros Lőrinc köréhez tartozik.

Valódi Hírek