Lenyomtak mindenkit a magyar joghallgatók az amerikai világbajnokságon

Még a Yale vagy a Berkeley se rúgott labdába mellettük.

A joghallgatók tekintélyes Jessup nemzetközi versenyében ért el első helyezést szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) joghallgatóinak csapata.

Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka” – tette közzé honlapján gratulációját a jogászversenyt rendező szervezet, a nemzetközi joghallgatók szövetsége (angol rövidítéssel: ILSA).

Az 1960 óta minden évben Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny a világban a nemzetközi jogot hallgató diákok számára a legnagyobb múltú és legnagyobb szabású nemzetközi megmérettetés. A szombaton véget ért versenyben a magyar egyetemisták száz ország több mint 680 egyetemének diákjai között voltak a legjobbak, olyan tekintélyes egyetemek hallgatót utasítva maguk mögé, mint

az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King’s College.

A 20. század amerikai diplomatájáról és jogászáról, Philip C. Jessupról elnevezett versenyben a diákoknak nemzetközi bíróság előtt zajló per szimulációja során kell perbeszédet mondaniuk ügyvédként, mind a felperesi, mind az alperesi oldalon.

De nem „csak” perbeszédet prezentálnak, hanem előtte kutatómunkáról számolnak be, beadványokat terjesztenek elő, írásbeli és szóbeli vázlatot készítenek a perbeszédekről, emlékeztetőket írnak. Vagyis írásban és szóban egyaránt megméretik magukat, a végeredmény pedig a képzeletbeli per több szakaszában végzett munka eredménye.

Az egyetemisták munkáját tekintélyes jogászokból álló bizottság bírálja el.

A magyar diákcsapatot Kajtár Gábor, az ELTE nemzetközi jogi tanszékének adjunktusa készítette fel.

(MTI)

Valódi Hírek