Dobrev Klára: Felvettem a kesztyűt a Fidesszel, ide nekem az oroszlánt is!

A Magyar Hangnak adott interjút Dobrev Klára, a DK európai listavezetője.

A jobboldali lap érdeklődésére, hogy miért állt ki a politika frontvonalába, Dobrev úgy válaszolt:

„Régóta politizálok. Jártam az országot és magyaráztam, hogy én milyen Magyarországban hiszek. Amikor megtámadtak, felvettem a kesztyűt és megvédtem magam. Évek óta benne volt a levegőben, hogy még ennél is aktívabb szerepet vállaljak. (…)

Amikor tavalyi újabb kétharmados fideszes győzelem másnapján felébredtem, belém nyilallt, mekkora pofont kapott a demokratikus Magyarország. Akkor úgy keltem fel, ide nekem az oroszlánt is. Az elmúlt egy hónapban rengeteg visszajelzés igazolta a számomra, hogy helyes döntést hoztam.”

A lap felvetésére, hogy a DK egy egyszemélyes, Gyurcsány-központú párt lenne, Dobrev Klára azt mondta: a baloldaliak nagy része tisztában van például Molnár Csaba, Vadai Ágnes, vagy Varju László munkájával, és egyedül a fideszes médiának az érdeke, hogy úgy írjanak, mintha ezek a politikusok nem is léteznének.

„Nem véletlen, hogy a listavezető szerepem bejelentését követően Dobrev Klárából hirtelen kizárólag Gyurcsányné lettem, ami inkább szánalmas, mint vicces. De tegyük helyre a dolgokat! A legutóbbi Medián-felmérésben csak Karácsony Gergely népszerűbb ellenzéki pártvezető, mint ő. Mindenki más, kevesebb választót vonz. Ez a valóság.”

– fogalmaz a politikus, aki azt is kifejtette: ma Magyarországon az igazi demokrata, aki bár lehet, hogy fél a hatalom megtorlásától, de mégis tenni mer.

„Nem állítom, hogy az elmúlt évek után, amikor szinte csak a Műemlékvédelem nem próbált engem és a férjemet lejáratni, hogy nem félek. De, félek, de ezek a támadások egyben meg is erősítenek.

Csak akkor lesz itt változás, ha egyre többen fogunk erőt meríteni a támadásokból.”

– jelentette ki Dobrev, aki szerint a DK egy jól szervezett, egységes párt, és ebben sok munka van.

Dobrev Klára

„Megalakulásunk óta ugyanazon célok mentén haladunk, nincsenek ebben az útban cikkcakkok, szemben a Fidesszel, ahol egyszer szeretik Nyugat-Európát és utálják az oroszokat, utána ez pont fordítva igaz. (…)

Nem véletlenül az a pártunk szlogenje, hogy Orbánnal nincs alku, a DK a lehető legelkötelezettebb ellenzéki párt, és soha semmilyen módon nem kötöttünk alkut a kormánypártokkal.”

– mondja Dobrev Klára, aki szerint a DK egyik fő törekvése, az Európai Egyesült Államok létrehozása egyben egy jóval erősebb Magyarországot is jelent.

Amikor annak idején beléptünk az EU-ba, arról is döntést hoztunk, hogy az életünk jelentős részét közösen fogjuk megszervezni. Nincs olyan, hogy mi vagy ti, nincs olyan, hogy mi magyarok, és ők Brüsszelben – hangsúlyozza.

A DK listavezetője az interjúban felhívja a figyelmet:

Nem a nemzet szuverenitását félti a Fidesz, amikor az európai ügyészség ellen kampányol, hanem azért tiltakozik, mert pontosan tudja, hogy akkor az ellopott támogatások ügyében bizony az európai normák alapján kéne elszámolniuk.

Mindenkit megnyugtat: a magyar iskolákban továbbra is Mikszáthot vagy Jókait tanítanának, minden országnak megmarad a maga nemzeti himnusza.

„Azaz a sokszínű nemzeti kultúrákat nem fenyegeti semmiben az Európai Egyesült Államok. A Fidesz a múltban él, és ezt erőlteti, csak

ezzel próbálja a nemzeti öntudatot, a hazaszeretetet magyarázni, kisajátítani.”

A lap azt is megkérdezte Dobrevtől, hogy ha mandátumhoz jut az EP-ben, milyen alapon fog szavazni a Magyarországot érintő kérdésekről. A politikus úgy válaszolt:

„Magyarország Európa része, és szeretném, hogy az is maradjon. Ezért fogok dolgozni. Ami jó Európának, az jó nekünk is és fordítva. (…)

Az úgynevezett hetes cikkely esetében például egyszerű a döntés, mert annak alkalmazása a magyar állampolgárokat védi meg attól, hogy a saját kormánya ellopja az ország fejlesztésére szánt európai pénzeket.

Az ország szavazati jogának elvételét nem szavaznám meg, de azt igen, hogy csak sokkal erősebb ellenőrzés mellett dönthessen a magyar kormány, hogy mire költi a pénzeket.”

(Magyar Hang nyomán)

Valódi Hírek