Az egyik volt fideszes szervezete megvizsgálta a másik volt fideszesét és a TV-ig szaladtak az eredménnyel

Be kellett jelenteni.

Szabályszerűen és szabályozottan végezte feladatait 2017-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint – mondta Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn. Mint ismert, a jegybank elnöke Matolcsy György, volt nemzetgazdasági miniszter, míg az ÁSZ vezetője Domokos László hosszú éveken át volt a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő.

Azt is elmondta Pulay a TV-ben, a számvevőszék évente vizsgálja a MNB úgynevezett nem alapvető tevékenységeit, pénzügyi közvetítő rendszerét, a kereskedelmi bankok, biztosítok feletti felügyeleti tevékenységét és a gazdasági társaságok felett gyakorolt tulajdonosi jogának gyakorlását.

Ha még nem lett volna elég a tömjénfüstből, azt is elmondta: az ÁSZ ellenőrzi, hogy a jegybank kiadások, közbeszerzések és támogatások terén

megfelelően járt-e el, illetve vizsgálja a bank saját ellenőrzési rendszerét.

A korábbi években találtak kisebb mulasztásokat, de a 2017-es ellenőrzés során nem tapasztaltak számottevő hiányosságokat – hangsúlyozta az ÁSZ ügyvezetője.

(MTI nyomán)