Friss: Megvan, hány órakor döntenek a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártban

Tűkön ülünk.

Ma tárgyalja a Fidesz kizárásának ügyét az Európai Néppárt (EPP), miután a konzervatív pártcsalád 13 tagpártja adott be kérelmet Orbánék eltávolítását követelve.

A Nyugati Fény brüsszeli forrásai elmondták: az EPP mai választmányi ülése 15:00 órakor kezdődik, a Fidesz kizárása pedig a hetedik programpont lesz, így várhatóan

17:00-18:00 óra körül

születik meg a döntés.

Mint arról beszámoltunk: az események azután sűrűsödtek fel, hogy a magyar kormány lejárató kampányt indított Soros György és a Fidesz pártcsaládjába tartozó Jean-Claude Juncker ellen. Néhány napon belül 13 EPP-tagpárt kezdeményezte a Fidesz kizárását.

Elsőként a Nyugati Fény írta meg azt is, hogy Orbán bocsánatkérő levelet küldött a korábban általa leidiótázott tagpártoknak, amelyben azért rimánkodott, hogy gondolják meg magukat és ne szavazzák meg a Fidesz kizárását.

Ma kora estére kiderül, mennyire volt hatásos a miniszterelnöki lobbi.

Valódi Hírek