Rendkívüli hír: A Jobbik hivatalosan is beáll Puzsér Róbert mögé

Orbán Viktor csak egy kávét kér.

A Jobbik is a botrányhős Puzsér Róbertet támogatja a főpolgármester-választáson – ezt csütörtökön jelentették be egy sajtótájékoztatón.

A bejelentések részt vett a Jobbik részéről Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Márton frakcióvezető, illetve Bencsik János budapesti elnök, az LMP-től pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta tarselnökök, továbbá Moldován László budapesti elnök.

Bencsik János az azonnali.hu beszámolója szerint azt bírta mondani:

„túlzás nélkül történelmi pillanat ez most a modernkori magyar politika életében.”

Csütörtökön a résztvevő felek háromoldalú politikai megállapodást írnak alá. Ebben kijelentik, hogy a Jobbik és az LMP támogatja Puzsér indulását és kampányát.

A szöveg többek között a kommunikáció és kampánytevékenység összehangolásáról és a közös kampányfinanszírozásról szól.

Puzsér a sajtótájékoztatón azt üzente a Momentumnak:

„még megfordulhatnak a kárhozat útján”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: Puzsér Róbert a napokban megfenyegette és „a halál fa**ára” küldte Závecz Tibor közvélemény-kutató szakembert. Závecz egy felmérésben azt találta kikutatni: Karácsony Gergely sokkal népszerűbb a budapestiek körében, mint az őrjöngő LMP-s megmondóember.

Azóta egyébként a Medián kutatása is ugyanerre az eredményre jutott…

Valódi Hírek