Friss: A teljes műszak sztrájkba lépett ma az oroszlányi kipufogógyárban (+képek)

A győri audisok dominóhatást indítottak be.

Hat ember híján a teljes, több mint 290 fős műszak beszüntette a munkát és az üzem elé vonult ma Oroszlányban, a gépkocsi-kipufogókat gyártó Wescast gyárban.

László Zoltán, az akciót szervező Vasas szakszervezet helyi alelnöke a Mércének elmondta: előzetes felmérésük szerint a dolgozók 90%-a mutatott hajlandóságot a sztrájkra, ez pedig a mai, délelőtt 9-től 11-ig tartó sztrájkon be is igazolódott:

a műszakban dolgozó 297 munkásból mindössze hatan nem szüntették be a munkát, a többiek az üzem előtti területen sztrájkoltak.

Sztrájk a Wescastnál! Gratulálunk, fegyelmezettek és bátrak ! Hat fő kivételével mindenki, az egész műszak csatlakozott…

Közzétette: Vasas Szakszervezeti Szövetség – 2019. március 6., szerda

.

A munkabeszüntetésről László elmondta: most úgy tűnik, rövidesen célt érhetnek.

A Vasas értesülései szerint a beszállítók meglehetősen nagy nyomást gyakorolnak most a Wescastre, hogy elkerüljék a termelés komoly kimaradását.

Az álláspontok máris elkezdtek közeledni: tegnap a Wescast még csak 65 forintos órabér-emelést akart adni, a mai sztrájk után a cégvezetés azonban újabb tárgyalásra hívta a sztrájkbizottságot.

(via Mérce)

Valódi Hírek