Már a legnagyobb német szövetségese is kihátrált Orbán mögül

Túltolta!

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől – mondta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke egy szerdai lapinterjúban.

A politikus a Passauer Neue Presse című lapban közölt interjúban elmondta, korábban a bürokrácia és az „ostoba” szabályok okoztak gondot, most viszont az a kérdés, hogy van-e egyáltalán jövője Európának, amelyet

szélsőségesek, antidemokraták és a Dexit (Németország EU-tagságának megszüntetése) pártolói” fenyegetnek.

Ebben a helyzetben egy olyan pártnak, mint a CSU, „sziklaszilárdan kell állnia és világossá kell tennie, hogy harcol a demokratikus és erős Európáért, az eszméiért, értékeiért, ideáljaiért és szabadságaiért” – mondta Markus Söder.

Arra a kérdésre, hogy ez elhatárolódást is jelent az olyan politikusoktól, mint Orbán Viktor, aki nemrégiben még CSU-s rendezvények vendége volt, azt mondta: „sokat köszönhetünk a magyaroknak, és valóban mindig jó viszonyban voltunk„, de

Orbán Viktor „az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott közös értékeinktől”.

Arra a kérdésre, hogy túl messze távolodott-e, kifejtette, hogy mindenkinek önállóan kell döntenie arról, hogy milyen úton járjon pártja és országa. „Mi megmutatjuk, hogy ennek milyen következményei lehetnek” – tette hozzá, kiemelve, hogy

„az az út, amelyen Orbán jár, nem a mi utunk”.

Orbánnak meg kellene néznie, hogy ki instrumentalizálja” – fogalmazott a bajor miniszterelnök, hozzátéve, hogy az a társadalom, amelyet az őt szabadságharcosként éltető Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt kíván felépíteni, „biztosan nem az a társadalom, amelyet ő akar„.

(MTI)

Valódi Hírek