Durván megemelték a helyettes államtitkárok fizetését

A kormánybiztosok sem fognak éhen halni.

Az idei év egyértelmű nyertesei eddig a helyettes államtitkárok. A Blikk cikke szerint nem elég, hogy kimaradtak a bürokráciacsökkentésből, emelkedik a fizetésük is.

A havi bruttó illetményük eddig 748 ezer forint volt, ezt 30 százalékkal emelhette meg az illetékes miniszter, ez 972 ezer forintot jelentett, amit az utóbbi időben a legtöbben meg is kaptak. Márciustól egy a tavalyi év végén megszavazott törvénynek köszönhetően minimum

bruttó 1,3 millió forint lesz a fizetésük, de 1 millió 650 ezer forintot is kaphatnak.

Ebben a sávban mozoghat az illetményük a munkáltatói döntéstől függően.

Mindez azt jelenti, lehetnek olyanok, akiknek gyakorlatilag megduplázódhat a fizetésük. A slusszpoén, hogy még az is előfordulhat, hogy többet fognak keresni az államtitkároktól, akik 1 millió 296 ezer forintot kapnak.

Kormánybiztosnak se rossz lenni, az ő illetményük 500 és 900 ezer forint közötti mértékben emelkedik, a közigazgatási államtitkároknak pedig kétszáz- és hatszázezer forint között, így meghaladhatja Orbán Viktorét is: az illetményük alsó határa bruttó 1,5 millió forint lesz, amennyi a miniszterelnöki illetmény is,

a felső határ pedig 1,9 millió forint.

Valódi Hírek