Budapesti gyermekkórház: Inkább aludjanak az anyák ülve a gyerekük mellett

Megtiltották a pótágyak használatát, pedig lenne.

Egy civil apa, Orosvári Zsolt, illetve a vele együttműködő Anyák az anyákért alapítvány pár hónap alatt, közösségi gyűjtésből félig megoldotta a magyar egészségügy egyik szégyenét, hogy a kisgyerekes szülőknek a legtöbb kórházban a földön vagy összetolt székeken kell aludniuk a kórházban fekvő gyerekük mellett.

Az ötlet abban áll, hogy kemingágyakra gyűjtenek és azokat szétosztják. A fővárosi Heim Pál Gyermekkórház elfogadta az adományt, de nem használják őket. A 444.hu most rákérdezett, miért.

A válaszban azt írják, “ezek az ágyak méretük miatt nem férnek el és akadályozzák a beteg gyermekek megközelítését és ellátását, szerkezetük miatt sérülés és botlást veszélyt jelenthetnek az ellátó személyzet és gyermekek számára,

emellett nehezítik a kórtermek takarítását.”

Mindez a portál szerint meglehetősen zavarba ejtő válasz, mert takarítás nem éjjel van, az ágyak összecsukhatóak, kis helyen elférnek. Ráadásul a földön fekvő anyák is ugyanakkora botlásveszélyt jelentenek, bár ez utóbbit megoldották:

A kórházban megtiltották a földön alvást, azt tanácsolták az anyáknak, hogy aludjanak ülve.