Friss: Megszüntették a nyomozást Gruevszki Magyarországra csempészése ügyében

Nincs itt semmi látnivaló.

Mint ismert: Nikola Gruevszkit hivatali visszaélés miatt két év börtönre ítélték.

Közpénzből páncélozott Mercedest vásároltatott magának 600 ezer euróért (kb. 190 millió forint). Emellett még öt ügyben folyik ellene eljárás hazájában.

A macedón hatóságok bevonták az útlevelét, hogy ne tudjon meglépni a bírósági ítélet elől, Gruevszki mégis elmenekült a hazájából, és a Balkánon át magyar diplomaták csempészték Magyarországra.

A legújabb fejlemény, hogy a Készenléti Rendőrség illegális migráció elleni osztálya szerint Gruevszki esetében az

„államhatár jogszerűtlen átlépése nem valósult meg”

– írja a 444.hu. A portál rámutat, az nem derült ki, hogy útlevél nélkül ezt hogy sikerült kiviteleznie, mert azt ugye bevonták még a lelépése előtt.

A portál cikke idéz a nyomozást megszüntető határozatból, amiben egészen elképesztő, az eddig ismertekkel ellentétes megállapításokra jutottak:

„A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Nikola Gruevszki mind a magyar-szerb államhatáron történő belépéskor, mind pedig az azt megelőző határátlépések során érvényes, utazásra jogosító okmányokkal rendelkezett, továbbá a schengeni övezetbe történő beléptetése is a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt.

Az is benne van a határozatban, hogy „Nikola Gruevszki menekültügyi eljárásának lefolytatását külső szervezői tevékenység nem előzte meg, menekültügyi kérelmét önként, erre irányuló szervezői tevékenység nélkül nyújtotta be a magyar hatóságok előtt.

Ennek némileg ellentmond, hogy azt lehet tudni az ügyről, hogy magyar diplomaták szervezték a szökését Macedóniából.

Valódi Hírek