A melltartóját is átvizsgálták a momentumos Cseh Katalinnak a rendőrök – Panaszt tesz a politikus

Állítólag füstgyertyát kerestek nála.

Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja panaszt nyújtott be a Független Rendészeti Panasztestülethez (FRP).

A politikus kifogásolja a rendőri igazoltatás végrehajtásának módját, illetve azt is, hogy ruházata és táskája a tüzetes átvizsgálásának igazából nem is volt jogalapja – írja a Helsinki Bizottság.

A rendőri intézkedés azután történt, hogy Cseh Katalin egy januári Várkertbazár előtti tüntetést követően meggyújtott egy kellékboltokban is legálisan kapható füstgyertyát.

Cseh Katalin / fotó: Facebook

A Helsinki szerint Cseh Katalin füstgyertyás akcióját a helyszínen több rendőr is látta, de nem intézkedtek vele szemben, sőt nem is szóltak neki, hogy bármi jogellenes lenne a füstgyertya használatában.

Ezek után a politikus egyedül indult hazafelé, amikor a Francia Intézetnél négy rendőr és

egy rendőrségi mikrobusz tartóztatta fel.

Az intézkedésük célját többszöri kérés ellenére sem közölték vele, viszont igazoltatták, és „tűzgyújtásra alkalmas eszközt” kerestek nála.

Egy rendőr ott az utcán alaposan átvizsgálta a ruháját és táskáját. Noha állítólag tűzgyújtó eszközt kerestek nála, Cseh szerint mégis átpörgették jegyzetfüzetét, kinyitották púdertartóját és rúzsait is. De sorra került

a melltartója, zoknija és a nadrágja övrésze is.

Az egész jó fél óráig is eltartott a januári hidegben, s csak a végén közölték, hogy szabálysértési eljárást indítanak az ellenzéki politikussal szemben, mert tiltott pirotechnikai eszközt használt.

A Momentum politikusa ezt követően a Független Rendészeti Panasztestülethez fordult.