Gyorshír: Feljelentették Palkovics Lászlót, mert munka nélkül 800 ezres fizetést vett fel (+videó)

Jogtalanul vehette fel a pénzt.

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Párbeszéd, mert kétségbe vonják, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jogosan vett fel éveken keresztül

havi 800 ezer forintos

fizetést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetétől.

Az ügyben Mellár Tamás képviselő tartott kedden sajtótájékoztatót, aki azt mondta, nem lehet tudni, hogy Palkovics László mit tett ezért a fizetésért, de nagyon valószínű, hogy nem végezte el azt a kutatómunkát és publikációs tevékenységet, amiért ezt a pénzt kapta.

Mit akar a kormány az Akadémia vagyonával?

Közzétette: Mellár Tamás – 2019. február 19., kedd

Mellár az MTA tervezett átalakításáról azt mondta, hogy éppen

folyamatban van az akadémia „elfoglalása, bezúzása”,

a kormányzat olyan akciókat indított el, amilyeneket legutoljára az ötvenes években lehetett megfigyelni. A kabinet megkérdőjelezi a tudományos kutatásokat és durván próbálja korlátozni és megszüntetni az MTA függetlenségét és autonómiáját.

Az átalakítás lehetséges okáról Mellár Tamás azt mondta, hogy az MTA intézeti vagyona pontosan nem ismert,

de legalább 500 milliárd forintra rúg.

A legújabb elképzelés szerint az intézeteket egy alapítványba szeretnék átvinni, majd később több lépcsőben „kiprivatizálni” – mondta.

A következő uniós ciklusban egyre több forrás nyílik meg a tudományos kutatás számára és a kormány – mondta – ezt nyilván egy olyan intézményhálózat számára szeretné megszerezni, amelyikre nagyobb rálátása van.

Valódi Hírek