Bevetette a csodafegyvert a Fidesz Botka László ellen

Elküldték Szegedre csodát tenni.

A Fideszben megunták a szegedi káoszt és Kubatov Gábor pártigazgató-alelnököt küldték a városba, hogy rendet tegyen a pártban é végre megtalálják a Botka László kihívóját.

A 24.hu úgy tudja, hogy Kubatov három hónapja jár rendszeresen a szocialista fellegvárba és szombatonként ő irányítja a Fidesz stábüléseit, ahol

a helyi pártvezetőknek be kell számolniuk a munkájukról.

A Fidesz 2002 óta nem találja az ellenszerét Botkának, sorra nyeri a választásokat az MSZP-s polgármester, még úgy is, hogy a szocialisták az utóbbi három esetben finoman szólva sem brillíroznak. Az elmúlt négy önkormányzati választáson négy különböző elöltet indítottak Botka ellen sikertelenül, idén még rosszabb helyzetből indul a Fidesz, mert még jelöltet sem sikerült találniuk.

B. Nagy László, a korábbi szegedi pártelnök nyáron még arról beszélt, hogy fél éven belül meglesz a polgármesterjelöltjük, de ez nem következett be, sőt B. Nagy repült a posztjáról. A portál szerint a kihívót már csak az EP-választás után nevezik meg.

Valódi Hírek