Teleszaladt a nadrág Szijjártóéknál és már nem fáj nekik a migráció

Gyorsan behúzták fülüket, farkukat és aláírták a határozatot.

Az EU nagykövetei szerdán hagyták volna jóvá a Svájc és az Európai Unió kapcsolatáról szóló határozatát, ami sima ügy lett volna, amíg a magyar nagykövet meg nem fúrta az egészet és vitát kezdeményezett róla – írtuk korábban.

Természetesen a migrációról szóló rész miatt ment a hiszti, de valamiért ez elmúlt.

A Politicio szerint ez a nagy fellángolás péntekre elmúlt és ugyanazt a szöveget Szijjártóék elfogadták. Az okokra a lap sem tudott pontos választ adni, de erős a gyanújuk, hogy megpróbált a magyar kormány politikai tőkét kovácsolni az egyezmény blokkolásából, de még a legközelebbi szövetségeseit is sikerült ezzel felhúzni, így elálltak az egésztől.

Nem minden esetben megy ez ilyen könnyen, nemrég az EU-s tagállamok és az Arab Liga közti megállapodást vétózták meg. Az indok röhejes volt: a szövegben volt egy utalás az ENSZ migrációs megállapodására, amit tavaly kötöttek. Akkor a német követ közölte, hogy a magyar kormány számos „vörös vonalat” átlépett, és

erre emlékezni fognak, amikor a következő EU-s költségvetésről tárgyalnak.

(via)

Valódi Hírek