Utoljára óvodában próbálkoztak olyan magyarázattal, mint amilyet az ügyészség adott az Elios-feljelentésre

Egészen elképesztő, hogy ilyen van.

A Nyomozó Főügyészségen egyszerűen nyoma veszett a bűnpártolás kérdését vizsgáló Jávor Benedek által tett feljelentésnek – írja a hvg.hu.

A feljelentés azt firtatta, hogy volt-e bűnpártolás az önkormányzatok és a Miniszterelnökség részéről az ügyben. A párbeszédes EP-képviselő érdeklődött arról, hogy áll az ügy és kiderült, a Nyomozó Főügyészségen

egyszerűen nem találják a feljelentést az ügyszám, a feljelentő neve vagy a cégnév alapján sem.

Mindeközben, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, Ingeborg Grassle a Népszavának úgy nyilatkozott az Elios-számlákról, – amit végül be se nyújt a magyar kormány Brüsszelnek, mert sanszosan elhasalnának vele – hogy bölcs döntést hoztak Orbánék, mert így nem kell bajlódni az egésszel.

Így viszont az adófizetők isszák meg a levét, mert közpénz megy el a 13 milliárdos erősen bűzlő bizniszre, ami Tiborcz Istvánhoz is köthető.

Valódi Hírek