Hisztérikusan nyilatkozott Kövér az ellenzékről, Gyurcsányt nemzetárulózta a TV-ben (+videó)

Bayer Zsoltnak panaszkodott.

A házelnök az ECHO TV-ig szaladt, hogy elsírja a bánatát Bayer Zsoltnak. Kövér azt mondta, az ellenzék figyelmen kívül hagyja a demokrácia erkölcsi alapjait, már a civilizációt akarja lebontani. A túlóratörvény elfogadásakor kitört parlamenti botrányban a tiltakozó képviselőket minimum pénzmegvonással akarja sújtani.

Bayer felvetette a műsorban, hogy minden bizonnyal nemzetközi fórumokon fognak jogorvoslatot keresni, Kövér erre azzal replikázott, hogy inkább próbáljanak ember módjára viselkedni parlamentben.

Egy kis nosztalgia is belefért a házelnöknek, példaként azt hozta fel, hogy ők akkor is csak kivonultak, amikor – mint fogalmazott – a nemzetáruló, gonosztevő Gyurcsány Ferenc szót kapott a parlamentben.

Kövér egyébként az Orbán évértékelőjében elhangzottakat is felmondta, mint egy jól nevelt kisiskolás, a baloldalt összemosta a kommunistákkal, míg a Jobbikot a nyilasokkal emlegette egy szinten: „a kommunista és zsidó származású Rákosi Mátyás is szívélyesen beengedte a kommunista pártba azokat a nyilasokat, akik a világháború éveiben zsidókat lőttek a Dunába.”

Valódi Hírek