Lesből vadásznak a gyorshajtókra a rendőrök – Részletek

A törvényben egészen mást írnak.

Nem kell közzétenni a rendőrség honlapján, hogy a rendőrök hol és mikor tervezik mozgó traffipaxok bevetését az ország területén – írja a 24.hu.

A portál szerint decemberben törölték a közlekedési jogsértések dokumentálásához használt technikai eszközökre vonatkozó, hosszú ideje érvényben lévő ORFK-utasításból azt a passzust, amely előírta a rendőrségnek, hogy a Police.hu-n minden hónapban tegye közzé, hol figyelik majd a gyorshajtókat.

Az más kérdés, hogy a traffipaxinfó már szeptember óta nem frissül a rendőrség honlapján.

A rendőrök azóta taktikát is változtattak, egyre gyakrabban álcázva vagy lesből vadásznak a gyorshajtókra. Korábban az volt a cél, hogy megelőzzék a gyorshajtásokat, ezért is tették közzé a traffipax-információkat, most úgy tűnik

a büntetésre helyezték a hangsúlyt.

Viszont van egy súlyos probléma: a rendőrségi törvény egyelőre változatlan formában van érvényben, és a frissen bevezetett módosítások ellenkezőjét írja elő, vagyis azt, hogy egy hónappal előre be kell jelenteni, hol fognak mérni.