Varga Mihály bevallotta: Már várja a gazdasági visszaesést a kormány

„Gazdaságvédelmi programmal” készülnek rá a minisztériumok.

Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni.

A pénzügyminiszter azt mondta: a kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek „megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket”

Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján úgynevezett

gazdaságvédelmi programot

alakíthatnak ki tavasszal – közölte a pénzügyminiszter, további konkrétumot ugyanakkor nem közölt.

Varga Mihány az OECD csütörtökön kiadott országelemzésére úgy reagált: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat.

Valódi Hírek