A Bors korábbi kirúgott főszerkesztője vitt el 5 milliót a Legyen Ön is milliomosból

Amikor Vajnáék átvették a Borsot, elbocsátották.

A leginkább propagandában jeleskedő TV2-n nemrég újraindult a Legyen ön is milliomos! című vetélkedő. A keddi részében Szekeres Tamás megállt a 10 milliós kérdésnél, így 5 millió forintot nyert.

A 444 mutatott rá, hogy mennyire pikáns ez, mert Szekeres korábban a Bors főszerkesztője volt, ahonnan 2017 októberében rúgták ki. A lapot kiadó Lapcomot egy hónappal korábban vásárolta fel az idén januárban meghalt Andy Vajna. Akkor a főszerkesztő arról beszélt, hogy csak politikai okot tudna említeni az elbocsátása indokaként.

Fotó: Legyen ön is milliomos! Facebook

A műsorba úgy került, egy barátját megkeresték, hogy szerepeljen a vetélkedőben, ő viszont nem élt a lehetőséggel és Szekerest ajánlotta. A volt főszerkesztő azt mondta, ideje volt, pénze meg nem, valamint játszani is szeret, igent mondott.

Valódi Hírek