Rabszolgatörvény: Ugyanazt a cinikus választ küldték az állami cégek vezetői az ellenzéknek

150 helyre küldték el a kérdéseket, mindenhonnan ugyanaz a válasz jött vissza.

Az ellenzéki pártok arra kérik a Magyar Posta vezetőit, hogy a cégnél ne vezessék be a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.

A cég budapesti székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatón az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a Magyar Posta vezetőjét is meg akarják kérdezni arról, bevezetik-e a „rabszolgatörvényt„.

Közölte, a múlt héten ezt a kérdést több mint 150 állami cég vezetőinek tették fel írásban. Mindenhonnan ugyanazt az egymondatos választ kapták:

a társaság nem kíván politikai kampánykérdésekkel foglalkozni.

A képviselő ezt úgy értékelte, hogy a megkérdezett állami cégek nem tettek eleget a törvényi kötelezettségeiknek, mert „nem adtak valódi választ”.

A jobbikos Lukács László hangsúlyozta, hogy a Magyar Posta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, de a cégnél nagyon nagy a fluktuáció. Ennek egyik oka, hogy már most is alacsonyak a bérek és rosszak a munkakörülmények, a „rabszolgatörvény” alkalmazása után pedig még többen mennének el – mondta.

A keleti jellegű törvény helyett inkább nyugati megoldásra, a bérek felzárkóztatására és a munkakörülmények javítására lenne szükség – jelentette ki.

❗️A rabszolgatörvényt alkalmazni ciki, gondoskodjunk róla, hogy ezt érezzék a cégek is! Mai összellenzéki akció: petíciót hoztunk és együtt szólítjuk fel a Magyar Postát is: ne alkalmazza a rabszolgatörvényt!🙅‍♀️❌ A propagandamédiát inkább az éppen aktuális Jobbik-sztori érdekelte, hiszen a kormányt sem érdeklik a dolgozók, cserébe a hideg verejték veri őket az ellenzék egységes fellépéseitől. #rabszolgatörvény #összellenzék #stoppropaganda

Közzétette: Szél Bernadett – 2019. január 29., kedd

Gréczy Zsolt (DK) úgy fogalmazott: „a rabszolgatörvény megbukott, mert a jogszabályt tisztátalan és gyanús körülmények között fogadták el a parlamentben”.

A Magyar Postának inkább versenyképes béreket kellene adnia a dolgozóinak, nem pedig olyan helyzetet előállítania, hogy napi nyolc helyett tíz órát kelljen dolgozniuk – jegyezte meg. Szél Bernadett azt mondta, el akarják érni, hogy

„ciki legyen (…) a rabszolgatörvényt alkalmazni”.

Turcsán Szabolcs, az LMP elnökségi tagja úgy fogalmazott: bebizonyosodott, hogy a magyar dolgozókat meg kell védeni a Fidesztől. Az elmúlt hetek tüntetéshulláma megmutatta, hogy van ereje az együttes fellépésnek – fűzte hozzá.

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) arról beszélt, hogy eddig egyetlen állami cég vagy nagy multinacionális vállalat sem mondta azt, hogy alkalmazni kívánja a „rabszolgatörvényt”, ezért kérdéses, hogy ki miatt kellett azt megalkotni.

A Magyar Postánál egy kezdő kézbesítő bruttó 149 ezer, míg egy szakképzett társa bruttó 195 ezer forintot kap – emelte ki. Magyarország nem teljesít jól, mert egy olyan ország nem teljesít jól, ahol azért kell túlórát vállalniuk az embereknek, hogy meg tudjanak élni – fejtette ki véleményét.

Miután befejezték a sajtótájékoztatót, a Magyar Posta szóvivője az épület bejárata előtt átvette a képviselőktől a vezérigazgatónak címzett kérdést.

Valódi Hírek