Orbánnak annyira kínosak voltak a megjelent hírek, hogy meg kellett szólalnia

Gyorsan le kellett szögeznie, hogy kik is a szövetségeseink.

„A nemzetközi és a magyar sajtóban álhírek jelentek meg Magyarországgal kapcsolatban; ezek célja, hogy zavart keltsenek az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének közelgő budapesti látogatása előtt” – mondta az MTI kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök kedden.

Mindezt azért mondta, mert a sajtóban kiszivárgott egy megbeszélés, amit a miniszterelnök amerikai diplomatákkal folytatott. A Wall Street Journal szerint arról beszélt, hogy hiába NATO-tag Magyarország, Orbán Oroszországhoz és Kínához is közeledik, mert üzletelni akar velük,

annak ellenére, hogy az Egyesült Államoknak ez nincs az ínyére.

Most sietett leszögezni a kormányfő, hogy „Magyarország NATO-tagállam és az Amerikai Egyesült Államok szövetségese. Erről a magyar emberek népszavazáson döntöttek” Azt is hozzátette: „Magyarország kormányának továbbra is az a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi kapcsolatát erősítse. Ennek szellemében készülünk Michael Richard Pompeo külügyminiszter úr budapesti látogatására” – nyilatkozta az MTI-nek a kormányfő.

Valódi Hírek