Nem áll le az Állami Számvevőszék, újabb ellenzéki pártra csap le – részletek

A volt fideszes képviselő, Domokos László által vezetett Állami Számvevőszék most a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elszámolásában talált hibát.

Mint írják: „A párt a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel. A választási kampány költségeire vonatkozó korlátozás betartása tekintetében nem volt átlátható és elszámoltatható. A tiltott támogatásra vonatkozó finanszírozási tilalmak betartása nem volt átlátható és elszámoltatható. Az egyéni jelöltek által a a párt javára lemondott költségvetési támogatás felhasználása szabályszerű volt.”

Kétfarkúék a Facebookon azt írják, hogy úgy néz ki ők lesznek a következő ÁSZ-károsultak. Állításuk szerint azért, mert 5 nap helyett csak 8 nap alatt tudták leadni a 176.430 oldalas elszámolást, az Állami Számvevőszék pedig úgy tesz, mintha nem kapott volna tőlünk semmit.

Azt is hozzátették, hogy az ÁSZ-al beszélni fél éve nem sikerül: emailekre nem válaszolnak, telefont nem veszik fel és iwiw-en is elérhetetlen a szervezet. Úgyhogy esélyes, hogy úgy járunk majd, mint a Példabeszéd és a Momentán.

Egyébként a párt elszámolása nyilvános, ha kedvet éreznél így hozzá vasárnap, akkor jó böngészést!

Valódi Hírek