Itt a Fidesz nagy emelése: Pofátlanul keveset keres egy 7 éves tapasztalattal bíró tűzoltó

Ráadásul sokkal többet dolgoznak, mint más.

Nemrég kapták meg a vonulós tűzoltók a sokat hangoztatott illetményemelésről szóló parancsot – írja a 24.hu.

Az Egységes Tűzoltó Szakszervezet közleményében arról számolt be: egy 7 éve dolgozó beosztott tűzoltó rendszeres havi illetménye nem éri el a nettó 160 ezer forintot (miközben a költségvetési szektorban a nettó átlagkereset 245 ezer forint).

Ráadásul a vonulós tűzoltók kötelező alap munkaideje havi 204 óra

, szemben más munkavállalók 168 órájával, az ígért hárompilléres életpályamodellből pedig két pillér egyáltalán nem valósult meg.

Azonnali béremelést akar a szakszervezet, mert félő, hogy a tűzoltók egyszerűen munkát fognak váltani, a korkedvezményes nyugdíjat is szorgalmazzák, a fokozott fizikai és pszichikai igénybevétel miatt.

Nem csak a tűzoltókat verték át, a mentőszolgálatnál dolgozók is rosszul jártak. Ahogy a Nyugati Fény is beszámolt róla: Egy mentősnek például 50 ezerrel csökkent a fizetése Orbánék 12 százalékos “béremelése” után.

Valódi Hírek