Teljesen megbénult a győri Audi-gyár, minden dolgozó letette a munkát ma reggel

Leállt a termelés, hatalmas a bevételkiesés.

Teljesen leállt a munka az Audi Hungária területén, csütörtökön reggel 6 órától ugyanis minden alkalmazott sztrájkba lépett.

A győri Audi-dolgozók nem lacafacáztak: egyhetes, azaz

168 órás sztrájkot hirdettek.

Múlt hét pénteken már tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, ám mivel azután sem kaptak elfogadható bérajánlatot a cégvezetéstől, ezért volt szükség egy drasztikusabb fellépésre.

A győri Audi-gyár felülnézetből

„A reggel 6 órától meghirdetett 168 órás sztrájkunkban minden kollégánk letette a munkát, tehát az Audi Hungária Zrt. teljes területén megállt a munka. Sajnálatos módon nem kaptunk újabb ajánlatot a munkáltatótól, tehát jelenleg itt tartunk most.

Mivel a kilencezer fős tagságunk órási támogatást ad nekünk, nem okozhat problémát egy hosszabb sztrájk is, tehát abszolút fel vagyunk rá készülve. Az összlétszám 13200 az Audi Hungária Zrt.-nél, most ebben az egy műszakra eső ember, tehát motorgyár és járműgyár összevonva, ez körülbelül 4-5 ezer embert tett ki”

– közölte Szimacsek Tibor, az Audi Hungária Független Szakszervezettől.

Az Audi-dolgozók elégedetlenségének oka, hogy bár a magyarországi gyár termelékenysége kimagasló, az alkalmazottak fizetése mégis jóval elmarad nem csak nyugat-európai társaikétól, de a környező országokétól is.

Szlovákiában átlagosan 28, Csehországban 25, Lengyelországban pedig 39 százalékkal többet visz haza egy munkavállaló, aki valamelyik, a Volkswagen-csoporthoz tartozó gyáregységben dolgozik.

(A bérharcban egyébként több külföldi szakszervezet is szolidaritását fejezte ki a győri Audi-dolgozókkal.)

A szakszervezet továbbra is tartja magát a 18 százalékos, de minimum 75 ezer forintos alapbér-emeléshez, amit a munkáltatói oldal továbbra sem szándékozik megadni.

NYF-kommentár: Majd meglátjuk 1 hét termelés-kiesés után…

Valódi Hírek