Salgótarjánban már elküldték a búsba a kormányt alaposan

A városon végigvonuló autós felvonulást, majd a Fő téren tüntetést tartottak Salgótarjánban szombaton délelőtt a munka törvénykönyvének módosítása ellen, rugalmasabb nyugdíjbavonulási rendszert és a sztrájktörvény megváltoztatását követelve. A rendezvényen szakszervezeti vezetők és hét párt képviselői szólaltak fel.

A demonstráción Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) elnöke elmondta, a hatalom át akarja alakítani a munka világát, és nem akarja figyelembe venni a szakszervezeti, munkás, munkavállalói követeléseket. Kitért rá, hogy

Szlovákiában 44 ezer forinttal magasabb a minimálbér, mint Magyarországon.

Tisztességes megélhetést biztosító béreket, a béren kívüli juttatás visszaállítását, a közszféra béreinek rendezését követelik. Kitért rá, úgy alakították át a nyugdíjrendszert, hogy elvették a bányászok, kohászok, a radioaktív sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozók korkedvezményét,

vajon 65 évesen fel tud majd-e mászni három emelet magasra dolgozni a szénkőfejtésen valaki?

Demeter László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nógrád megyei titkára nekiment a “rabszolgatörvényt” megszavazó nógrádi képviselőknek, és az egyszámjegyű minimálbér, bérminimum megállapodást aláíró szakszervezeti vezetőknek is.

A mintegy kétszáz résztvevő “elég volt”, “igazságot”, “nem hagyjuk” skandálásokkal kísérte a szónokok szavait.

A felszólalások után a tüntetők sípolva, zászlókkal, “Túlórázni jöttem” feliratú táblákkal indultak el Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő irodájához. Demeter László a postaládába tette a követeléseket, és mint mondta, elmennek majd a képviselő fogadónapjaira. (MTI)