Szorul a hurok: Molnár Csaba (DK) feljelentette Matolcsy Ádámot az Európai Központi Banknál

A tanulékony Matolcsy-fiú törvényellenes pénzügyi machinációkban vehetett részt a DK alelnöke szerint.

Két héttel azelőtt, hogy a Magyar Nemzeti Bank korlátozta a bajba került NHB Bank kifizetéseit, Matolcsy Ádám, a jegybankelnök fia, aki céges számláit korábban az NHB Banknál vezette, egy másik banknál nyitott számlákat – írta meg a sajtó.

Matolcsy Ádám bulikázik, fotó: 444.hu

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke ezért a mai napon az ügy kivizsgálását kérte az Európai Központi Banktól.

Ha ugyanis nem a jegybankelnök fiának megérzésein múlt a céges pénzek mentése, akkor felmerülhet, hogy Matolcsy fia bennfentes információkkal rendelkezhetett az NHB Bank állapotáról és az annak kapcsán tervezett jegybanki lépésekről.

Ez viszont bűncselekmény lehet

– indokolja lépését a DK-s politikus.

Molnár Csaba azért kéri az Európai Központi Bank vizsgálatát, hogy az európai magyarok számára is egyértelműen kiderüljön, a jegybankelnök és fia vajon részt vettek-e törvényellenes pénzügyi machinációkban – közölte a DK alelnöke.

(via)

Valódi Hírek