Gyurcsány hatalmas pert nyert a hazudozó HírTV-sekkel szemben – Semmi nem volt igaz a rágalmakból

Lassan nincs olyan nap, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke, vagy felesége, Dobrev Klára ne nyerne pert valamelyik fideszes szennymédia ellen. Tegnap is ez történt.

2018 októberében a Hír Tv több részes műsort közvetített Főhős címmel Gyurcsány Ferencről.

A Losonczi Kata és Apáti Bence által szerkesztett műsorban egyebek mellett azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc a mosonmagyaróvári timföldgyárat úgy vásárolta meg 705 millió forintért, hogy ebből 700 millió forintot anyósa biztosított számára államilag garantált hitelként.

Továbbá azt is állították, hogy tőle kellett segítséget kérni, ha valaki meg akarta úszni a börtönt, illetve hogy a Perfekt Zrt.-t Gyurcsány Ferenc ingyen szerezte meg.

A bíróság ítélete szerint a Hír Tv mindezeket hazug módon állította, híresztelte.

Mai közleményében a DK azt írja:

„Tudjuk, hogy ezek az ítéletek alig csökkentik a Fideszhez köthető média hazugságainak rombolását, még sincs más lehetőség, mint újra és újra bemutatni, hogy Orbán rendszere a szervezett, irányított média-hazugságra is épül.

A bűn az ő oldalukat árasztja el. És mert nincs más lehetőségünk,

perelni fogunk mindig, amikor hazugsággal találkozunk.

Meg akkor is, ha ez így van minden nap. Hazudtak tegnap, hazudnak ma, hazudni fognak holnap is. Amíg tehetik. Azon dolgozunk, hogy a demokratikus Magyarország lázadása mielőbb buktassa meg őket és hazugságaikat.”

(via)

Valódi Hírek