Márki-Zay Pétert leprázó óriásplakátok kerültek ki Hódmezővásárhelyen (+fotók)

Mindenkiért eljönnek.

A Lázár János-közeli vasarhely24.com számolt be róla, hogy Hódmezővásárhely több pontján óriásplakátok jelentek meg.

A posztereken Márki-Zay Péter polgármestert pocskondiázzák, látszólag tőle származó, de meghamisított idézetekkel.

A plakátokat a Fidesz-közeli Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület helyezte ki.

Közelebbről:

A fenti plakáton látható kiragadott mondat egyébként eredetileg a Mérce tudósítása úgy hangzott:

„Érdekes módon fejtegetését úgy folytatta, hogy Soros György javaslataira kellett volna Brüsszelnek hallgatnia, amely szerint komoly bevándorlási rendszert és »határőrséget« kellene az uniónak szerveznie.”

A fideszeseknek ezt a mondatot sikerült a közepén kettévágnia, és ezzel az eredeti értelmét meghamisítani.

A plakát több különböző verzióban is elkészült, így kikerültek az alábbiak is:

NYF-kommentár: Gratulálunk a Fidesznek az újabb ízléses karaktergyilkossághoz! Meglesz még ennek a böjtje…