Bréking: Áder aláírta a rabszolgatörvényt, jöhetnek a 6 napos munkahetek

Nem is várt szombatig.

December 22-ig lett volna ideje mérlegelnie az államfőnek, de Áder János nem használta ki az időt, ma délután döntött:

aláírja a törvényt, ezzel az hatályba lép.

Áder európai példákra hivatkozva nem tarja soknak a 400 kötelezően elrendelhető túlórát, szerinte a módosítás nem ütközik az Alalptörvénybe, továbbá nem csorbulnak a munkavállalókat védő rendelkezések, mindezek végén pedig

boldog karácsonyt kíván a polgároknak.

Áder Jánost az sem zavarta, hogy botrányos és méltatlan körülmények között fogadták el a fideszesek a Munka Törvénykönyvének módosítását.

Holnapra egyébként éppen amiatt hirdettek demonstrációt, hogy Áder ne írja alá a törvényt. Egyelőre nem tudni, így is megtartják-e Kétfarkúak Békemenete utánra tervezett „Ne írd alá, János!” elnevezésű tüntetést.

Íme Áder teljes indoklása:

„A Munka Törvénykönyvének módosítását – amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el – három szempontból vizsgáltam meg.

Elsőként megállapítottam, hogy a módosítás nem ütközik az Alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.

Másodszor összevetettem az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapítottam, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.

Harmadszor megvizsgáltam, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország 4 és fél millió munkavállalóját. Csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák?

Megállapítottam:

– a Munka Törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni;
– a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja;
– a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól;
– a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók;
– nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését.

A Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.

Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok.”

(MTI)

Valódi Hírek