Index: Bilincsben vitték el a borsodi fideszbűnözőt Encsről

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják.

Szerdán nyomozók szállták meg az encsi járási hivatalt, majd annak vezetőjét, Ódor Ferencet -korábbi fideszes parlamenti képviselőt – a parkolóban teperték le és bilincselték meg – tudta meg az Index.

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást – tájékoztatta a lapot a Főügyészség.

Ódor Ferenc

Az ügyészség tegnap 2 embert vett őrizetbe, akiket gyanúsítottként ki is hallgattak.

Az Index kereste Demeter Ervint, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízottat (ő Ódor felettese), aki későbbi visszahívást kért.

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár az MTI szerint arra utasította a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy az Encsi Járási Hivatal vezetőjét azonnali hatállyal függessze fel az állásából.

(via Index)