Bréking: Kiengedték Czeglédy Csabát

Másfél évig volt előzetesben.

Cikkünk frissül!

18 hónap után kiengedték az előzetes letartóztatásból Czeglédy Csabát és házi őrizetbe helyezték – adta hírül az MSZP-közeli Hirklikk.hu.

Közben a hvg.hu is ugyanerről számolt be. Nekik az ügyvéd telefonon megerősítette, hogy már úton van Szombathelyre. Mint mondta: még pár napra szüksége van, hogy megnyugodjon.

„Szombaton 9 óra 5 perckor jött faxon az értesítés a bv-be, hogy a Szegedi Törvényszék úgy döntött, kiengednek. Szóval az áthelyezett munkanap kevés nyertese közé tartozok” – mondta a hvg.hu-nak már kissé viccelődve Czeglédy, miközben hazafelé tartott autóval a családjához.

Ahogy arról beszámoltunk: néhány hete még azzal az indokkal hosszabbította meg a Szegedi Járásbíróság az őrizetét, hogy „fennáll a bűnismétlés veszélye”.

Czeglédy Csaba az előzetes letartóztatása alatt sem tétlenkedett: hivatali visszaéléssel megvádolta az ügyészt, valamint beperelte a bíróságot, mert szerinte a szabadsághoz és az egészséghez fűződő jogait is megsértették.

Valódi Hírek