Gyorshír: Törvénytelennek minősítette a tegnapi Kossuth téri tüntetést a kancelláriaminiszter (+videó)

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Hollik István kormányszóvivő tartják a csütörtöki Kormányinfót.

Gulyás a szerdai botrányos parlamenti ülésről azt mondta: a kormány úgy gondolja, szomorú és példátlan dolgok történtek szerdán a Házban. „Még úgy is, hogy az egész ellenzék nevetségessé tette magát.”

A Fidesz ezzel szemben megőrizte a saját és a magyar Országgyűlés méltóságát is – mondta.

Gulyás Gergely szerint érdemi vita nem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a szavazás során jogellenes dolog történt volna a parlamentben.

.

Az utcai eseményekről a miniszter azt mondta: alkotmányos alapjog a tüntetés, de ezt békés keretek között kell gyakorolni. Az esti eseményeket Gulyás törvénytelennek nevezte.

Soros György szervezeteinek kitartottjai erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben

– tette hozzá, ami bűncselekmény.

A rendőri fellépést és a könnygázazást ugyanakkor törvényesnek és arányosnak tartotta a miniszter.

Elmondta: 34 embert állítottak elő szerdán, 20 személyt garázdaság, 5 embert lopás miatt, a többieket egyéb ok miatt. 5 rendőr megsérült, mondta, nekik jobbulást kívánt.

Arról, hogy Orbánnak két testőre is bement az ülésterembe, Gulyás azt mondta: Orbán védett személy, a szerdai események pedig indokolták azt, hogy a testőrök bementek a patkóba.

Ahogy arról beszámoltunk: csütörtökön még nagyobb és szervezettebb tüntetés kezdődik a rabszolgatörvény ellen. Bővebben erről itt:

Élő videó: Több ezren túlóráznak a Kossuth téren, zeng a “Mocskos Fidesz!”

.

 

Valódi Hírek