Friss: Még durvábbra módosították a rabszolgatörvényt a végszavazás előtt – Részletek

Oké, innentől nincs más, csak az ellenállás!

Bár korábban úgy tűnt, hogy a Parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága meghátrál és 3 pontban módosítaná a rabszolgatörvényt, csütörtökön este 20 óra után a Parlament honlapjára felkerült a szintén fideszes többségű törvényalkotási bizottság verziója, amely még durvább lett.

Fontos tudni: a parlamenti végszavazás előtt ez a bizottság mondta ki az utolsó szót, tehát ez a verzió kerül majd az Országgyűlés elé szerdán.

Röviden és érthetően összefoglaljuk, mi a helyzet:

1. Jelenleg a Munka Törvénykönyve azt mondja, hogy naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, ami kollektív szerződés alapján legfeljebb 300 órára növelhető.

2. Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslata a 250 órát emelte volna általánosan 400-ra, egyúttal törölve a kollektív szerződés szükségességét.

3. A vállalkozásfejlesztési bizottság ezzel szemben meghagyta volna maximum 250 órát általános szabályként, és csak kollektív szerződés esetén engedett volna 300 helyett 400 túlórát.

4. A csütörtöki végső verzióban a Hende Csaba vezette törvényalkotási bizottság kidobta az előző bizottság indítványát (nem magyarázták meg, miért), majd egy azzal ellentétes változatot fogalmaztak meg. Eszerint marad ugyan alapszabályként a 250, kollektív szerződés esetén a 300 óra, de „a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján” ez felemelhető 400 órára – akár van kollektív szerződés, akár nincs.

Ezt „önként vállalt túlmunkának” nevezik.

Tehát a cégeknek kiszolgáltatott dolgozók egyénileg egyezhetnek bele önként vagy kényszerből a még több munkába, és a szakszervezet ebbe már ott sem szólhat bele, ahol van kollektív szerződés.

A másik vitatott kérdésben, vagyis a 3 éves munkaidő-keretben semmi nem változott, vagyis a törvény szerint akár ennyi idő is eltelhet, amíg kiszámolják, hogy túlórázott-e valaki.

Ez tehát a végső verzió, erről fog szavazni az Országgyűlés december 12-én, azaz jövő szerdán.

Ahogy megírtuk: a rabszolgatörvény ellen már pénteken útlezárásokkal tiltakozik a Vasas Szakszervezet, szombaton pedig tüntetés szerveződik ellene Budapesten és Debrecenben is.

Minden információ a szombati budapesti tüntetésről >>>ITT<<<.

Add tovább cikkünket, hogy mindenkihez eljusson!