Rendkívüli hír: Már péntektől útlezárásokkal tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen

Fokozódik a helyzet, felébredt a Vasas Szakszervezet is.

Egyre kevésbé valószínű, hogy a Fidesz ellenállás nélkül át tudná verni a Munka Törvénykönyvének módosítását, a közismert nevén rabszolgatörvénynek nevezett csomagot.

Pedig a törvénymódosítás keddi bizottsági vitáján 7 igen és 4 nem szavazattal elfogadták a 400 órás túlóraplafont (ami rendes munkaidőnek számító, bérpótlék nélküli túlórát jelenthet) és a 3 évre emelkedett munkaidő-keretet.

Kósa Lajos korábbi ígéretével ellentétben kollektív szerződés sem lenne szükséges a túlmunka elrendeléséhez.

A brutális törvényjavaslat miatt a szakszervezetek kezdenek felébredni tetszhalott állapotukból.

Egyrészt hatalmas tüntetés szerveződik szombatra Budapestre (részletek itt!), amelyhez egyre többen csatlakoznak, így a győri Audi gyárból buszokkal érkeznek majd a munkások.

Másrészt országszerte félpályás útlezárások szerveződnek, amelyeket már pénteken elkezdenek.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta a zoom.hu-nak, hogy

már december 7-én (pénteken) megkezdődik a tiltakozás Veszprémben, emellett Szolnokon is előkészítés alatt van egy félpályás útlezárás.

Jövő héten pedig Győrben, illetve Pécsen folytatják a tiltakozást.

A szakszervezeti vezető hozzátette: ha a Parlament megszavazza a Munka Törvénykönyvének módosítását, akkor

januárban további megmozdulások is várhatók.

László Zoltán azzal indokolta a tervezett útlezárásokat: a kormány úgy dönt munkavállalók millióinak életét érintő kérdésekről, hogy az előterjesztés benyújtása előtt egyetlen szakmai szervezetet sem hallgattak meg.

Az útlezárásokról természetesen beszámolunk majd a Nyugati Fényen, a szombati tüntetésről pedig minden információt megtalálsz >>> ITT <<<

Add tovább cikkünket, hogy mindenkihez eljusson!

 

Valódi Hírek