Index: A rendőrség megakadályozta, hogy a Momentum egy zártkörű bulit rendezzen Bicskén

A Momentum aktivistájának az volt a bűne, hogy beszélt a rendőrségen az eseményről.

A párt az Európai Ügyészséghez való csatlakozás miatt szeretett volna aláírást gyűjteni Bicskén. Mivel ez közterületen zajlik, kötelező területfoglalási engedélyt kérni a rendőrségtől.

Ezt meg is tette a Momentum aktivistája, aki mellékesen megjegyezte a hatóságnak, hogy a standolással egyidőben a párt helyi szervezete egy rendezvényt is tart Bicske egyik éttermében.

Ekkor a rendőrök közölték az aktivistával, hogy az is engedélyköteles.

Pedig az agyonszigorított gyülekezési törvény még most is csak a közterületen rendezett eseményekre terjed ki, magánterületen mindenki azt csinál a tulajdonos engedélyével, amit akar.

Egy korábbi momentumos rendezvény

A rendőrök nem tágítottak, azt követelték az aktivistától, hogy az étterem-tulajdonos írásbeli engedélyével menjen vissza hozzájuk,

különben a rendezvényt feloszlatják

és a szervezők ellen szabálysértési eljárást fognak indítani.

Az étterem tulajdonosa a történtek hatására beijedt és közölte: a Momentum mégsem tarthatja meg az eseményt nála, ahol egyébként Hadházy Ákos is felszólalt volna.

(via Index)

 

Valódi Hírek