Hiába ordító korrupció, mégsem indul vagyonnyilatkozati eljárás a luxusrepülőző Orbán ellen

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította a Demokratikus Koalíció kezdeményezését, ezért nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktor ellen – jelentette be a DK frakciószóvivője.

Gréczy Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a DK azért akart eljárást indíttatni, mert Orbán rendszeresen egy üzletember 17 milliárd forint értékű magánrepülőgépén jár külföldre futballmeccseket nézni.

Orbán Viktor még a vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel ezeket a luxusutakat – tette hozzá a képviselő.

A mentelmi bizottság egyebek között azzal indokolta az elutasítást, hogy a miniszterelnöknek csak a képviselői megbízatásával összefüggésben kapott ajándékokat és ingyenes juttatásokat kell feltüntetnie vagyonnyilatkozatában – közölte az ellenzéki politikus.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott:

„amikor a milliárdos vállalkozók közpénzeket nyernek, akkor Orbán Viktor még miniszterelnök, amikor ezért cserébe luxus-magánrepülőgépeken reptetik, akkor varázsütésre magánemberré válik”.

Gréczy hozzátette, hogy a bizottság szerint nem tekinthető ajándéknak egy olyan sportrendezvényre szóló út, amelyen magyarok vagy Magyarország is részt vesz.

Orbán Viktornak ezzel sikerült ismét a magyarok mögé bújnia, amikor felelősséget kellene vállalnia a tetteiért – jelentette ki.

(MTI)

Valódi Hírek