Interpol: A MOL-vezér ellen indokolt a nemzetközi elfogatóparancs

Ismét szorul a hurok Hernádi Zsolt körül.

Horvátország javára döntött az Interpol, így a MOL-elnök ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs meghosszabítható.

A horvát belügyminisztérium közleménye szerint az ügyben Horvátország és Magyarország is benyújthatta bizonyítékait a nemzetközi hatóságnak.

A MOL Nyrt. az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta: meglepetést okozott Magyarországon az Interpol végrehajtó bizottságának döntése, amely Hernádi Zsoltot visszahelyezi a vörös körözési listára.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. A szerv szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között

tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek

azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, valamint 2017 őszén az elnök-vezérigazgató be is perelte Horvátországot, mert szerinte sérti az emberi jogait, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

(via HVG)

Valódi Hírek