Gyurcsány vezette be, Orbán most el akarja venni – Tiltakoztak a DK-sok (+videó)

A Fidesz megint lerombolna valamit, ami jól működött eddig.

A kormány az érintettek megkerülésével tervezi a kulturális TAO megszüntetését, ami a magánszínházak megszűnéséhez és a független társulatok megszűnéséhez vezethet – írja közleményében a DK.

Gyurcsányék figyelmeztetnek: október 25-én a kormány be is jelentette, hogy tényleg elveszik az előadóművészeti szervezetek TAO-támogatását. November 13-án, kedden pedig el is fogadták az erről szóló adótörvény-módosítást.

A kulturális TAO támogatást még a Gyurcsány-kormány vezette be, ami láthatóan nagyon pozitív hatással volt a kulturális életre.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a kormány lerombolná ezt a támogatási rendszert, és pár nap alatt beszántotta a kulturális TAO intézményét, ráadásul úgy, hogy erről egyáltalán nem egyeztetett az érintett szervezetekkel.

“Azt követeljük a kormánytól, hogy ne tegye tönkre a kulturális műhelyeket, előadóművészeket, alternatív színházi társulatokat, és magánszínházakat.” – írják.

A DK szerint nem közpénz-milliárdokat kell önteni az ürességtől kongó stadionokba, és Orbán kedvenc felcsúti utánpótlás-akadémiájába, hanem támogatni kell a kultúra és a színházak szabadságát.

A DK ezért szerda este a Nemzeti Színháznál az egyik előadás előtt performansszal tiltakozott, hogy felhívja a figyelmet, szükség van a sokszínű kulturális életre.

Videó:


.