Videó: Vadai Ágnes irgalmatlanul kiakadt, hogy Orbán fejenként 3,3 millió forintot ajándékoz a vajdaságiaknak lakásra

Az ellenzéki képviselőnő napirend előtt olvasott be.

A lakástakarék-pénztárak hazai kinyírása után nem sokkal derült ki, hogy a Fidesz-kormány a határon túli magyarok otthonteremtésére mindenféle előfeltétel nélkül szórja a pénzt – a részletekről itt írtunk.

„A mi pénzünkből sajnálják tíz év alatt a 720 ezer forintnyi állami támogatást, azoknak a szerb magyaroknak pedig, aki soha nem éltek és nem is fognak Magyarországon élni, fejenként 3,3 millió forintot osztogatnak.”

– sorolta a vádakat Vadai Ágnes.

„Vajon azért érnek a magyarok kevesebbet saját hazájukban, mert felment a határon túli szavazatok ára?”

A DK-s képviselő azt kérdezte: miért érnek kevesebbet a Magyarországon élő és adózó állampolgárok, mint a határon túliak – akik esetenként nem is magyarok, sőt egyáltalán nem is beszélik a nyelvet.

Erre is volt példa a kormány által szétosztott vissza nem térítendő támogatás igénylői közt.

Beszéde végén Vadai felszólította Orbánékat, hogy ha nem tesznek különbséget magyarok és magyarok között, akkor a

Fidesz-KDNP fizessen minden itt élő magyar embernek 3,5 millió forintot házvásárlásra,

vagyis a kormány végre bizonyítsa, hogy megbecsüli a magyarokat.

Videó:

A kormány különbséget tesz a Magyarországon élő és a határon túli magyarok közt.

Tőlünk, Magyarországon élő, dolgozó és adózó emberektől sajnálnak 10 év alatt 720 ezer forintot, de nem sajnálnak 3,3 millió forintot egyben kifizetni a mi pénzünkből a határon túliaknak lakástámogatásra – Vadai Ágnes tegnap a Parlamentben szembesítette a kormányt, hogy különbséget tesznek a Magyarországon élő és a határon túli magyarok közt.

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2018. november 13., kedd

.

Ezt a videót nem fogja bemutatni a TV2 és a közmédia, ezért add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek