Kötelező lesz lejelenteni az állam felé, név szerint, ki melyik szállodában tölti az éjszakáját

Orbánék már arra is kíváncsiak, hol és kivel töltik a szabadidejüket a magyarok.

A szürkegazdaság visszaszorítását célozza a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozása, amely külföldi példákon alapul – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

Arra reagáltak, hogy Semjén Zsolt és Rogán Antal törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek.

A javaslat általános indoklása szerint a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos statisztikai adatokat jelenleg a szálláshely-szolgáltatónak a Központi Statisztikai Hivatalnak és a jegyzőknek kell megküldeni, utóbbinak az idegenforgalmi adó miatt, papír alapon.

A folyamatok optimalizálása és „a szálláshely-szolgáltatás területén megvalósítandó hatékonyabb, rendezettebb működés érdekében az ágazat digitalizációja elkerülhetetlen”.

A javaslat értelmében megalakítják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot, amelybe a szálláshelyek által kötelezően használandó digitális alkalmazásokon keresztül rendeződnének a szálláshely-szolgáltatás során keletkezett adatok.

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a cél az emberek megfigyelése.

Az RTL Klub Híradójának nyilatkozó Gréczy Zsolt szerint a kormány

most már arra is kíváncsi, hol töltik a magyarok a szabadidejüket és főleg, hogy kivel és kikkel.

Véleményük szerint ez demokráciában elfogadhatatlan.

A híradó megkérdezte a kormányt, miért nem elég az adatokat anonim módon gyűjteni, ezt azonban nem indokolták meg.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ egy hatékonyabb, digitalizált rendszert hoz létre – hangsúlyozta a KTK.

(via atv.hu)

Valódi Hírek