Őrület: Visszamenőleg kaptak plusz egymilliárdos támogatást a felcsúti falábúak

Az 5,4 milliárd odaítélt támogatás helyett 6,4 milliárd forintot utaltak ki a felcsúti utánpótlásnak.

Az MLSZ oldalán található egy táblázat, amely a focikluboknak szánt tao-támogatásokat összesíti – ami egyébként sokáig elérhetetlen volt.

Most a G7 szúrta ki, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány

1 milliárd forinttal több

támogatáshoz jutott, mint amennyi pénzt fejlesztési programjukra jóváhagytak.

(Pedig az sem volt kevés.)

A táblázatból jól látszik, hogy például Oroszlány az odaítélt nyolcmillióból egy forintot sem kapott meg.

Teljesen szabálytalan, hogy a Felcsút – vagy bármelyik klub – akár egy forinttal is több támogatást kapjon, mint amennyi előre megítéltek számára. Mindenki csak annyi adóforintot terelhetett magához az államkassza helyett, amennyit jóváhagyott neki az MLSZ vagy – nagyobb összeg esetén – Kásler minisztériuma, az Emmi.

A tao-pénzek lényege röviden az, hogy a cégek a nyereségük után fizetett közterhet, a társasági nyereségadót (taót) nem a költségvetésbe fizetik be, hanem odaadják azt egy számukra szimpatikus sportklubnak. Egy csapat azonban eddig csak annyi pénzt gyűjthetett, amennyit arra az idényre megítéltek neki.

Na, de: a maffiakormány csendben úgy módosította a szabályozást, hogy most már

visszamenőleg is lehet kérvényezni a támogatás növelését.

Azaz előfordulhat, hogy egy sportszervezetnek például egy három évvel korábbi beruházása került többe, mint amit előzetesen becsültek, és erre kér támogatásnövelést. Ilyenkor a jóváhagyott összeget arra az évre módosítják, a pénzt azonban csak most kaphatja meg a klub.

Erre többek közt az lehet a magyarázat a G7 szerint, hogy az akadémia most átadott sport- és konferenciaközpontja a tervezettnél többe került. Ja, amit egyébként Mészáros cége, a Fejér B.Á.L. épített.

A kulturális célokra felajánlható tao-t egyébként Orbánék a mai nappal nyírták ki, így ezen túl csak és kizárólag sportklubok jogosultak a cégek felajánlásaira.

Valódi Hírek