A DK börtönnel büntetné az álhírterjesztést – Gyurcsányék kezdeményezik a Btk. módosítását

Megálljt kell parancsolni a kormányzati agymosásnak.

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a büntető törvénykönyv módosításával tegyék büntethetővé a közpénzből folytatott kormányzati álhírterjesztést.

Gréczy Zsolt keddi sajtótájékoztatóján egy, az oxfordi egyetemen végzett kutatásra hivatkozva azt mondta:

a Fidesz-kormány 2010 óta tudatosan terjeszt hazugságokat, ellenzéki politikusokat lejárató álhíreket és félelmet keltő, hamis videókat.

Gréczy hozzátette: a kormány kitervelten félemlíti meg a magyarokat, hogy elhitesse, az ország védelemre szorul, amit csak a fideszes politikusok tudnak garantálni.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: az Index kedden írt az oxfordi egyetemen 2016-ban indult projektről, ami azt vizsgálja, hogy kormányok, politikai szereplők hogyan manipulálják világszerte a közvéleményt a közösségi médián keresztül.

Gréczy Zsolt a legújabb nemzeti konzultációt érintő kérdésre azt felelte, hogy a magyar családok bajban vannak, de nem születnek olyan intézkedések, amelyek segítenének rajtuk, a konzultáció pedig szerinte egy pótcselekvés, egy kampányelem.

Kapcsolódó cikkünk:

Feltárták: Elképesztő agymosó hadsereget működtet a Fidesz az interneten

.

Valódi Hírek