Átverték a Honvéd Kórház dolgozóit, nem kapták meg az ígért béremelést

A szeptemberi káosz után arról volt szó, legkésőbb novemberre rendeződik a helyzet.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán akkor érkezett el az összeomlás, amikor már Zacher Gábor és sok kollégája nem bírták tovább és ott hagyták az intézményt.

A káosz elkerülésére a maradó dolgozóknak fizetésemelést ígért be az intézmény vezetése, amit legkésőbb az októberi járandóságukkal kellett volna megkapniuk. A HVG birtokába jutott szakdolgozói beszámolók viszont arról szólnak, hogy egyszerűen átverték őket.

Egyikük azt írja: „mélyen az eddigi legrosszabb” fizetését kapta kézhez hétfő reggel.

Egy másik szakdolgozó ugyancsak arra panaszkodott, hogy nem kapta meg az ígért béremelést, de a lap információi szerint az orvosoknak ígért pluszpénzek sem érkeztek meg maradéktalanul: a sürgősségi és szakorvosok megkapták az emelést, az osztályon dolgozó több mint tíz szakorvos-jelölt, illetve rezidens azonban nem. Sőt, egyikük állítása szerint a korábbinál is alacsonyabb bért kapott októberre, noha sem szabadságon, sem betegállományban nem volt a hónapban.

250 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a sürgősségi működését normalizálni lehessen.

Összehasonlításképpen: Orbánék most űrkutatásra 200 millió különítettek el.

Az október elejére véglegesített megállapodás értelmében a szakképzett ápolók havi 60-90, a segédápolók és betegszállítóknál pedig körülbelül havi 20-30 ezer forintot jelentő bérkiegészítésre kaptak ígéretet, amely mellé további 40 ezer forintos osztályvezetői és a 20 ezer forintos csoportvezetői pótlékot, illetve 20-20 ezer forinttal járó szakmai és szociális vezetői posztot is bevezettek volna.

A kórház egyelőre nem reagált a történtekre.

Valódi Hírek