Már 500 szerkesztőség tolja Orbán agyrohasztó propagandáját Magyarországon

Pedig három éve még csak 23 szerkesztőség szolgálta ki a Fideszt.

Ijesztő összesítésben veszi végig a The New York Times, miképpen épült le Orbán Viktor Magyarországán mindössze pár év alatt a szabad sajtó.

Az amerikai lap cikkére a FüHü lelt rá, ebben olyanokat írnak, ami egy itt élőnek sajnos nem újdonság: végigveszik, hogy a rezsim miképpen gyűrte maga alá például az Origót, illetve hogyan záratta be a Népszabadságot és a Magyar Nemzetet.

A Népszabadság bezárása ellen tüntettek 2016. október 9-én este a Parlament előtt (Fotó: Tóth Gergő, MÚOSZ)

Bemutatják továbbá az amerikai olvasóknak azt a gyakorlatot is, hogy a szabad sajtó Magyarországon lényegében nem kérdezhet, illetve kérdezhet, de választ úgysem kap. Amiből viszont nincs hiány a Fidesz propaganda-gépezetében, az a

végtelenített sorosozás, muszlimozás, idegengyűlölet, rasszizmus, nacionalizmus.

A lap az Átlátszóra hivatkozva ír arról, hogy mintegy ötszáz szerkesztőség áll közvetetten Orbán irányítása alatt.

Valódi Hírek