Megírta az igazat az indexes, vádat emelt ellene Polt Péter ügyészsége

Dezső András a fideszes szennymédiából tudta meg, hogy megvádolták.

Dezső András, az Index újságírója szerdán a Facebook-oldalán közölte:

Dezső András / fotó: Facebook

Ma reggel az egyik kormányzati propagandalapból tudtam meg, hogy az ügyészség vádat emelt ellenem.

Azt tudtam, hogy indult egy büntetőeljárás még a nyáron, amiért megírtam, hogy Svédországban többször elítéltek egy magyar nőt, aki később a választási kampányban azt állította, a romló közbiztonság miatt jött haza.

Ezután indult eljárás ellenem, különlegesen személyes adattal való visszaélés miatt. Ami röhej, hogy a BRFK Csúcstechnológiai Bűnözés elleni osztály (vagy alosztály) nyomozott, ott is hallgattak ki.

Panasszal éltem, azt az ügyészség visszautasította. Most pedig ezek szerint vádat emeltek, bár erről még nem kaptam hivatalos értesítést.

Frissítés: most olvastam végig a propagandalap cikkét, ez áll benne: »A kerületi ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozzon büntető végzést.«”

Korábban Dezső András volt az, aki az Indexen leleplezte, hogy egy közmédiában futtatott nő össze-vissza hazudozik arról, hogy Svédországban mennyire lehetetlen az élet.

Kiderült, hogy a nő beszámolójából nagyjából semmi nem volt igaz, viszont a nőt magát korábban hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban.

Dezső András eredeti posztját itt találod:


.

Valódi Hírek