Annyi csótány van egy budapesti kórházban, hogy felkapcsolt villany mellett alszanak a betegek

A HVG egyik olvasója elképesztő állapotokról számolt be a Budai Irgalmasrendi Kórházból.

A betegnek két hetet kellett eltöltenie az intézményben, ahol már az első nap iszonyatos csótány-invázióval találta magát szemben.

Lámpafénynél voltak kénytelenek aludni, hogy a csótányok legalább kicsit visszahúzódjanak. A nő egyik szobatársa sokkot kapott, be kellett nyugtatózni.

Illusztráció

A legmegdöbbentőbb, hogy amikor az asszony jelezte a problémát, a nővérek meg sem voltak lepve. Annyit mondtak, tudnak róla, nem tudnak velük mit csinálni. Annyit javasoltak a nőnek, hogy

a táskáját ne a földre tegye, nehogy beleköltözzenek a csótányok.

Az Országos Epidemiológiai Központ csótányokról szóló figyelmeztető cikke szerint

„ártalmuk részben fertőző betegségek terjesztésében nyilvánulhat meg, részben pedig allergiás reakciókat idézhetnek elő, de undorkeltésük miatt pszichés visszatetszést is kelthetnek. Megjelenésük és elszaporodásuk pedig higiénés szempontból különösen olyan helyeken kritikus, ahol kórokozók jelentős számban fordulhatnak elő – például kórházakban.”

A portál megkereste a kórházat az ügyben, de válaszra sem méltatták őket.

Az eset sajnos nem egyedi – pár nappal ezelőtt a Traumatológiai Intézetben találtak ágyi poloskát.

Valódi Hírek