Új egészségügyi államtitkár: Az egészség ott kezdődik, ha gyalog megyünk fel az ötödikre

Horváth Ildikó frissen kinevezett egészségügyi államtitkár erősen kezdett a köztelevízióban.

„Fontos, hogy a társadalom az egészsége szempontjából is megélje a biztonságát.”

– kezdte az államtitkár, majd folytatta: „ez azt jelenti, hogy mindenki nyugodtan dolgozhasson, tanulhasson, élvezhesse a nyugdíjas éveket abban a tudatban, hogy számíthat az egészségügyi ellátórendszerre, ha segítségre szorul. Ezt lépésről-lépésre lehet elérni. „

Szerinte ennek alapját jelenti a megelőzés, az egészségtudatosság fejlesztése, annak tudatosítása, hogy mi saját magunk is tehetünk az egészségünkért.

Ilyen például, ha lift helyett gyalog megyünk fel az ötödikre.

Aztán fényezte kicsit a Fideszt, hogy ők bizony mindent megtesznek a megelőzésért, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 2010 óta nő a várható élettartam.

A prevenció mellett az ellátórendszer megnyugtató működése (kellene legyen – szerk.) a legfontosabb a társadalom számára.

Ezután arról beszélt, hogy fontosnak tartaná egy telefonos szolgálat felállítását, amely a megfelelő helyre irányítja a betegeket, hogy ne vegyék feleslegesen igénybe a sürgősségi osztályokat.

Szerintünk először azt lenne jó elérni, hogy vészhelyzet esetén rendelkezésre álljon elég mentő.

Horváth a négy hónap után lemondott Nagy Anikót váltja az egészségügyi államtitkári poszton. 2010-ben már egyébként vezette az Emmi egészségügyi főosztályát és részt vett a nemdohányzók védelméről szóló törvény előkészítésében és kidolgozásában is.

Meglátjuk, ő meddig bírja Kásler doktort.

Valódi Hírek